Amióta az ember, mint értelmes lény létezik természetes, hogy van véleménye a körülötte lévő világról. Szerintem az is természetes, ha ez a vélemény esetleg másoknak nem tetszik, vagy nem értenek vele egyet. Minden ember élete más és más. Mások a tapasztalatai, mások az ismeretei és más értékeket tekintenek fontosnak. És szerintem ez így van jól.
Illusztráció
De miért éreztem úgy, hogy erről egy politikusi oldalon kell „értekeznem”? Ennek az az alapvető oka, hogy mint helyi politikus, szokásomhoz híven az utóbbi időben két témában is kikértem az oroszlányiak (pontosabban egy részük) véleményét egy döntésem, vagy engem foglalkoztató esemény kapcsán. Ennek leghatékonyabb formája a közösségi oldalakon való „beszélgetés”. Számomra az utóbbi 4-5 évben ez a Facebook nyilvánosságát jelenti. (Bár sok-sok évvel ezelőtt egy ismerősömmel közösen komoly viták lefolytatását megvalósító fórumot működtetünk a városban, ami mai napig alkalmasabb lenne az ilyen „egyeztetések” lefolytatására, azonban napjainkban a Facebook nyilvánossága uralja a terepet, annak ellenére, hogy sokkal kevésbé hatékony eszköz az ilyen folyamatok menedzselésére.) Mint helyi politikus viszonylag sok időt töltök a Fészen. Bejegyzéseket olvasgatok, információkat osztok meg, véleményt kérek és sokszor vitákat generálok. (Bevallom jó érzés, amikor maga a Fész is egy-egy csoportban, oldalon „beszélgetések beindítója” minősítéssel aposztrofál.) Azt gondolom, hogy az emberek megismerésének egyik legjobb módja, ha beszélgetünk (csetelünk) velük. Az együtt gondolkodás már úgymond egyfajta „kegyelmi szint”. Az együttműködés, együtt dolgozás pedig számomra a legnagyobb megbecsülés.
Jól-jó! – de hogy kerül ebbe a gondolatkörbe a vita?
Egyre több fórumon találkozom az alábbi hozzászólással: „Nekem mindegy, amúgy sem akarok vitatkozni, úgy sincs értelme”. Be kell vallanom ilyenkor mindig összetörik bennem valami. Számomra a vita az egyik legfontosabb, legemberibb dolog a világon. Enélkül el sem tudom képzelni az emberek világát. Szerintem szinte minden fontos dolognak az alapja. Meglátásom szerint vita nélkül nem jöhettek volna létre az emberiség legfontosabb dolgai. (Ilyenkor persze az érdemi és emberi vitákra gondolok! Nem gondolom, hogy a viták erőszakkal, kényszerítéssel és egyéb negatív cselekedetekkel kezelhetők, azt pedig főleg nem gondolom, hogy ezekkel helyettesíthetők!)
Azt gondolom, hogy a szűkebb és tágabb környezetemben beállt (számomra cseppet sem szívmelengető) változások egyik alapvető oka, hogy a közéletből kiszorult a vita. Érdekes módon a „rendszerváltást” megelőző és az azt követő jó pár évben olyan emberek határozták meg a közéletet, akik hajlandóak és képesek voltak tartalmas vitákat folytatni egymással. És ezeknek a vitáknak az eredménye sok esetben valami sokkal jobb létrejötte volt. Hiszem, hogy a vitáknak éppen ez a célja. Létrehozni valamit ami jobb, vagy esetleg sokkal jobb, mint ami addig volt. Az igazi vita egymásra figyelő partnereket feltételez. Lehetőséget ad mások gondolatainak megismerésére és megértésére. Biztosítja, hogy az egymástól eltérő álláspontok megismerhetőek legyenek. Megtapasztalhatjuk egy jó vita során, hogy mások mennyire másként látják a világot. (Na persze, ha ez a nagyon más álláspont a rombolást, valaminek az elpusztítását, megszüntetését célozza, akkor ott már komoly gondok vannak. Sajnos ebben a tekintetben is tud szomorú eseményeket prezentálni a történelem.) Meglátásom szerint egy jó vitában a résztvevők mindegyike gazdagabb lesz a végére. Én éppen ezek miatt hiszek a vitákban.
Illusztráció
Eddigi életem során (családi környezet, tanulmányok, munkahelyek, baráti közösségek) mindig olyan közegben mozogtam ahol a viták nem szükséges rosszként, hanem valami jónak a feltételeként voltak jelen. Aki olyan szerencsés, hogy ilyen közegben nőhetett fel, meggyőződésem, hogy valami olyasmivel gazdagodott, ami nem örökölhető, de tanulható. Persze vannak olyan emberek is, akik úgymond „veleszületett képessége”, hogy jól tud vitázni. (Ne feledjük az egyszerű emberi gondolkodás erejét – „józan paraszti ész”.) Igen! – a vita módszerei és eszköztára megtanulható, elsajátítható. Éppen ezért nézem fájó szívvel, hogy hazám mai társadalma a szervilis, bólogató Jánosok számára kedvez és gyűlöletesnek tart mindent, ami kérdéseket, vitákat generál. Ezzel mindannyiunk legfontosabb értékét a gondolkodás szabadságát rombolja le. Éppen ezért szomorít el, amikor a Facebook nyilvános felületén kialakuló egy-két izgalmasnak induló polémiából sokan kiszállnak, mert mint írják, „ezen nem akarok vitázni!”.
Pedig kicsiny, 20 ezer főhöz közeli városunk egy kedves fiatalember jóvoltából rendelkezik olyan több, mint 4000 embert sorai között tudó csoporttal, amely ideális terepe lehetne az értelmes viták lebonyolításának. Jómagam is ezt a csoportot keresem meg minden esetben, amikor valamire választ keresek. Amikor ugyan van véleményem egy-egy dologról, de még magamat sem tudom 100%-ig meggyőzni. Ilyenkor képes sokat segíteni egy jó kis vita. Egy-egy jó bejegyzés több száz hozzászólást képes generálni. (Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ebben tényleg jó vagyok. Persze könnyű úgy vitát generálni, ha az ember helyi politikus. Minimum annyi támogatója van, mint ellenzője, ergo a vita gyorsan eszkalálódik.)
Illusztráció
Azt kell mondjam, hogy mindennek ellenére igazi jó vitát csak nagyon kevés esetben sikerült összehozni. Azt látom, hogy az emberek nem tudnak vitázni, nem tudnak érvelni, nem képesek a meggyőzésre. Pedig a bejegyzések alapján azt kell mondjam, hogy a mély érintettségük szinte minden esetben megvan. Ennek ellenére a sokszor megjelenő személyeskedés tönkreteszi az addig kialakult hangulatot. Azt látom, hogy az emberek képtelenek nyugodtan végigolvasni mások hozzászólásait. Sok esetben, a „szerintem ez van és kész” hozzáállás a maximum. Kevés esetben (de legalább) látok érdemi, átgondolt, felépített gondolatmenetet. Pedig enélkül nagyon nehéz egy-egy probléma esetén az érdemi előrelépés. Milyen jó lenne pedig, ha egy ilyen mennyiségű embert magába foglaló közösség ténylegesen elkezdene foglalkozni a várost érintő problémák megoldásával, kibeszélésével. Nem az önös érdekek előtérbe tolásával, hanem a kompromisszumokon alapuló, tartalmas és jó viták során kiérlelt megoldások megfogalmazásával.
Az utolsó ilyen bejegyzésem során, olyan hozzászólást is olvastam, amelyet (talán nem kellett volna, de) magamra vettem. Ennek kapcsán elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon mi késztethette a gondolat megfogalmazóját ilyen vélemény leírására. Ez volt a másik oka a bejegyzésem megírásának. Tudom és már említettem is, hogy szeretek vitákban részt venni. Hiszem, hogy az átlagnál talán jobban is művelem. Ezt eddigi életkörülményeimnek köszönhetem. Bízok benne, hogy ha van értelmes közös cél, amelyért érdemes egy jó vitát lefolytatni, akkor abban képes vagyok hatékony szereplőként részt venni. Azonban az is biztos, hogy sokakban ez negatív képet alakít ki rólam. Így voltak ezzel korábbi munkatársaim is, akiknek több hónap, valakinek több év kellet ahhoz, hogy észrevegye milyen eszközök és módszerek alkalmazása „természetes” számomra, amelyek mindegyike az „őszinte személyes vélemény” megismerése érdekében került bevetésre. Célja pedig kis csapatunk sikeres működése volt minden esetben.
Akkor nézzünk párat ezek közül.
(1) A „folyamatos kérdezés”, amely sok esetben a „teljes értetlenség” eszközével párosul. A sok-sok butának tűnő kérdés arra készteti a partnert, hogy egyre pontosabban, egyre közvetlenebb módon fejtse ki véleményét az adott dologról. Ennek sok esetben olyan eredménye is van, hogy a partner tudatosabban képes kötődni korábbi véleményéhez. Azonban az olyan eredmény sem ritka, amikor a partner magától ismeri fel véleménye hiányosságait, esetleg ellentmondásait.
(2) A „szándékos ellenkezés” az egyik kedvenc eszközöm. Ezt egyik főiskolai tanárom és egyik kedvenc főnököm „nevelte” belém. Akkor szoktam alkalmazni, amikor egy-egy dologról vannak sejtéseim, elképzeléseim, de még magamat sem tudtam meggyőzni teljesen a dologról. Akkor is sikerrel szoktam alkalmazni, amikor mások által támogatott elképzeléseimet kellene megerősíteni egy másik fórum résztvevőinek, de kevésnek érzem saját érveimet.
Ilyenkor jön az egyik „legkegyetlenebb” eszköz bevetése. A vita során minden mondatba, minden gondolatba belekötök (főleg azokba, amelyeket én is hasonlóan gondolok). Ha kellő idő áll rendelkezésre, akkor el lehet jutni olyan mélységig, amikor a vitapartner már saját magát is „veszélybe” érzi véleménye miatt. Ekkor szinte minden esetben megszűnnek a „tanult” gátlások és szabályosan „saját életéért” küzd szegény partnerünk. Az innentől feltörő gondolatok teljesen őszinték és valóban partnerünk legfontosabb érvei az adott témában. (Ezek után nagyon fontos az adott „beszélgetés” érdemi lezárása is, amelyben tudatjuk vele, hogy véleménye számunkra mennyire fontos volt. Ezzel enyhíthető a partner belső feszültsége. Megnyugodhat, hogy a véleményének nem lesznek hátrányos következményei.)
Iskolai vitakultúra fejlesztés
(3) A „nesze itt van, azt csinálj vele amit akarsz” módszer is az egyik kedvencem. Alapvetően úgy „működöm”, hogy egy-egy fontos kérdésben az elején a lehető legtöbb információt összeszedem. Az emberek többsége erre sajnos nem fordít kellő figyelmet. Persze az adatgyűjtés időszakában azért a begyűjtött dolgokat amennyire lehet rendszerezem. Ennek alapján kezd kialakulni saját véleményem, ami persze még messze van a végleges véleményemtől. Az ilyenkor bekövetkező vitában (kissé galád módon) a közel sem olyan felkészült partnert hagyom „beindulni”. Kérdezek, ellenkezek, aztán jön az eszköz bevetése. Elkezdem rázúdítani mindazt, amit korábbi (akár több napi) adatgyűjtésem során sikerült összeszednem. Ennek hatására általában elbizonytalanodik. Ezzel rákényszerítem arra, hogy valóban jól átgondolja, sok esetben újragondolja korábbi véleményét. Ezt követően általában már érdemi vita folytatható az ügyben.
Persze a fenti módszerek alkalmazási mélységeivel kezelhető a beszélgető partnerek egymáshoz való viszonya és esetleges függése is. Egy olyan csoportban, amilyen a Facebook felületén általában szerveződik, ilyen mélységekig nem lehet eljutni. De a módszerek alapvetően működőképesek.
Mindezek leírásával nem az volt a célom, hogy mentegessem magam. Az főleg nem, hogy elriasszak bárkit is egy jónak ígérkező vitától. Éppen ellenkezőleg! Azt szerettem volna elmondani, hogy a vita egy olyan dolog, ami tanulható. Amennyiben a vita tétje a városban folyó közös életünk, akkor azt gondolom, hogy a helyes választás az, ha jó vitapartnerré válunk. Gondoljuk végig a dolgokat, tegyük mérlegre érveinket, győzzük meg magunkat és ami fontosabb készüljünk fel arra, hogy képesek legyünk meggyőzni másokat is. Ha a jó szándék és közös boldogulás lehetősége vezet bennünket, akkor biztos vagyok benne, hogy megérte egy jó vitában részt venni.
Ehhez kívánok mindannyiunknak sok sikert!
Illusztráció
