Gondolatok a közlekedésről

KözlekedésOroszlány, mint térségi központ közlekedés szempontjából nem panaszkodhat. Rendelkezünk vasúti és közúti közlekedéssel is. A kecskédi repülőtér része a hazai légi közlekedés rendszerének, de inkább sport-, mintsem üzleti célokat szolgál. A közúti közlekedés terén a helyi, helyközi és távolsági autóbusz közlekedés elérhető a város több pontján is. Ezek valós igényekhez igazodásával azonban már vannak lakossági észrevételek. Szintén gond, hogy a közlekedésben elvárt „járatilleszkedésekkel” azonban már komoly problémák vannak. További gond, hogy az illeszkedésekhez az infrastrukturális feltételek sem adottak.

A helyi közlekedési lehetőséget vizsgálva megállapítható, hogy a városban több helyen is komoly minőségi kifogások vannak a gyalogos és a közúti közlekedés „alapjaival”. Sok járda és közút (főleg a mellékutcákban) szinte teljességgel járhatatlanok. A városban meglévő járműpark rohamos fejlődése komoly problémákat jelent a parkolás biztosítása során, pedig sok helyen parlagon hevernek területek. A frekventált területeken nehéz a hatékony parkolás biztosítása. A lakóházas területeken kora estére teljesen megtelnek a korábban kialakított parkolók. Így többen „illegális” parkolási megoldások után néznek.

Gondolataim a témával kapcsolatosan

Tömegközlekedés (vasút, autóbusz) – A vasútvonal Mór felé történő meghosszabbítása már több évtizedes elképzelés, amiből mindez-idáig sajnálatos módon semmi sem lett. A kérdést meglátásom szerint továbbra is felszínen kell tartani, de ennél sokkal hatékonyabb megoldás lenne, ha az állomás épületének rendbetételét követően egy nagyobb P+R parkoló kialakításával biztosítanánk a térségben/járásban élők számára, az olcsóbb tömegközlekedés igénybevételének lehetőségét. A jelenlegi állomás vasúti sínekkel ellátott része alkalmas lenne autóbusz beálló kialakítására, amely a vasút-autóbusz illeszkedés minőségét tudná jelentősen javítani a távolsági és helyközi közlekedők számára. A parkolók és a buszmegállók, valamint az épületben kialakított szolgáltatások fejlesztésével egy térségi közlekedési központ kerülne kialakításra a most egyre jobban leépülő vasútállomás helyén.

A térségi/járási központ szerepünk növelése érdekében a hivatalokkal, hatóságokkal, a térség szervezeteivel és érdekközösségeivel közösen el kell készíteni egy középtávú helyi és helyközi közlekedési fejlesztési tervet, amelyben kiemelt hangsúlyt kell fordítani az Oroszlányba jutás lehetőségeire. A városban igénybe vehető szolgáltatások (oktatás, egészségügy, kereskedelem, munkahely, stb.) csak akkor képesek hatékonyan működni és fejlődni, ha ehhez rendelkezésre áll a megfelelő nagyságú és minőségű kereslet. A fenti megoldás a kereslet mennyiségi oldalában tud jelentős támogatást nyújtani a város számára, növelve ezzel a helyben lakók minőségi ellátását is.

Közúti közlekedés – Oroszlány közútjainak állapotát jelentősen javítani kell. A jelenlegi felesleges és ellenőrizetlen pénzkidobásos, egyéni érdekeket kiszolgáló megoldások helyett a közösség (lakosság) céljait sokkal jobban kiszolgáló megoldásokat kell a jövőben preferálni. Szorosabb együttműködést kell kialakítani az állami közutak kezelőjével annak érdekében, hogy a jövőben a minőségi közútfejlesztésekre tudjunk figyelni. A városi tulajdonban lévő utak üzemeltetésére és karbantartására pedig egy közép- és hosszú távú programot kell kidolgozni. Ennek kidolgozásába a lakosságnak aktív szerepet kell kapnia. Így mindenki pontosan tudja majd, hogy lakóhelye közútjai mikor és milyen módon fognak megújulni.

Gyalogos és kerékpáros közlekedés – A városban nagyon sok helyen „ramaty” állapotban vannak a járdák, és sok helyen a közúton való kulturált átkelés lehetőségei sem biztosítottak. Ezért a helyi közutak rendezéséhez hasonlóan kell biztosítani a járdák megújítását is. Azaz a lakosság véleményének figyelembevételével el kell készíttetni azt a programot, amely közép- és hosszú távon rendezi a járdák üzemeltetését és karbantartását. A kerékpáros közlekedés városi kialakítása meglátásom szerint nem kifejezetten sikertörténet. Látom, hogy egyre többen vannak, akik kerékpárral közlekednek és ez jó. Ez siker. De a kiépített úttal, és annak használatával szerintem nagyon sok probléma felszínre is került. Ezeket a jövőben kezelni kell. A kerékpárút fejlesztését pedig szerintem folytatni kell. Első körben a kertes házas övezetekbe, másodsorban a város környékére vezető kerékpárutakat kell kiépíteni, figyelembe véve a jelenlegi megoldás problémáit.

Parkolás – Oroszlányon a sok közterületen tárolt jármű miatt napjainkra kaotikussá vált a parkolás. A problémát csak tovább növeli, hogy a város frekventált területein szinte lehetetlen, de mindenképpen problémás a parkolás. Komplex –lakossági véleményezéssel támogatott– parkolási rend kialakítását kell biztosítani. Tudom, hogy népszerűtlen vélemény, de nem kerülhetjük meg, hogy a lakosság bevonásával lefolytassuk a fizetős parkolók bevezetésének kérdését. Hiszem, hogy megfelelő egyeztetési módszerek alkalmazásával a lakosság támogatni fog egy okosan kialakított rendszert.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.