Kérdezd a szakértőt

A szombati győri WRO kiruccanásom arra késztetett, hogy végiggondoljam és Önökkel is megosszam a bennem kavargó érzéseket. A 80-as évek végén végeztem műszaki tanárként, de egészen 2001-ig nem tanítottam hivatásszerűen. Akkor csábított el Varga István (ma már címzetes) igazgató az Eötvös Loránd Műszaki Középiskolába főállású tanárnak. Az idők során mindenféle törvények és törekvések okán már annyi neve volt a jelenleginél szebb korokat is megélt intézménynek, hogy fejből követni sem tudom, így nekem ELMK marad, amíg élek. Pistával és az akkor még létező OVTGF Kht-vel közösen hoztuk létre a megye egyik legsikeresebb ECDL Oktató és vizsgaközpontját, ahol nem csak az oroszlányi diákok, tanárok és a gazdasági életben tevékenykedők szereztek ECDL bizonyítványt.

WRO - 2019 - Győr / Hungary

WRO – 2019 – Győr / Hungary

Amikor még ebben az ágazatban képzeltem el a jövőmet, volt kollégámmal és barátommal Bajnóczki Jánossal tettünk egy erősen jövőbe mutató ajánlatot az – akkor éppen összevonódott állapotát élő – intézmény vezetésének a képzési területek fejlesztésére vonatkozóan. De sajnos, ahogy az ECDL Oktató és vizsgaközpont sem volt számukra fontos, így az akkori informatikára épülő oktatásfejlesztési javaslatunk is süket fülekre talált.

De ez már történelem, és ahogy mondani szokták a múlton keseregni nem érdemes.

A közelmúltban azonban olyan események pörgették fel városunk oktatási sikereit figyelemmel kísérők vérkeringését, amelyeket 3 tizenéves lánynak és felkészítő tanáruknak köszönhetünk. Sikeres országos bajnokság és olimpiai szereplés egy olyan területen, amelyen korábban lányok (hölgyek) nem kifejezetten szerepeltek sikeres résztvevőként. De ez az utolsó jó pár évben erősen megváltozott. Ez a terület pedig az alkalmazott informatika területe, azon belül is a robotika világa. Bevallom csak lelkes követőként figyelem szerepléseiket, de most mégsem velük és eredményeikkel akarok foglalkozni, hanem a „jelenséggel”, amely őket is megfertőzte közel 1 éve. Ez pedig a WRO, azaz a World Robot Olympiad, vagyis a Robotikai Olimpia.

WRO2019 - öt náció egy versenyasztal körül (tesztelés)

WRO2019 – öt náció egy versenyasztal körül (tesztelés)

Idén Magyarország nyerte el a jogot, hogy megrendezze a 2019-es olimpiát. A háromnapos nemzetközi seregszemlének Győr városa adott otthont. A színhely pedig a győri olimpiai csarnok volt. Több korosztályban és több kategóriában mérhették össze tudásukat a 7 és 25 év közötti fiatalok. A WRO szervezete 2004-ben jött létre és még abban az évben 12 ország részvételével Szingapúrban meg is rendezték az első olimpiát. Napjainkban több mint 70 ország, több mint 70 ezer fiatalja verseng egymással a különféle robotépítő és programozó versenyeken. Hazánk két éve kapcsolódott a rendszerhez.

WRO2019 - Csillámpónik csapata

WRO2019 – Csillámpónik csapata

Külön köszönöm az oroszlányi Csillámpónik csapatot alkotó három kislány egyike édesanyjának, hogy felhívta a figyelmemet az országos és nemzetközi megmérettetésre. Így alkalmam volt egy napot eltölteni a 2019-es olimpián. Tanárként már az is óriási döbbenet volt, amikor beléptünk a csarnokba. Szó szerint a világ minden tájáról mindenféle nemzetiségű emberek százai ültek és beszélgettek egymással az asztalok mellett. Hirtelen Bábel tornyában éreztem magamat a megannyi nyelv hallatán. Az igazi katarzis akkor jött amikor beléptem a REGULAR kategória csarnokába. A színkavalkád csak az első döbbenet volt. A versenyző diákok száma és nyüzsgése egy méhkaptárra emlékeztetett. A látszólagos zűrzavarban azonban itt is „szigorú” rend uralkodott. A versenyasztalok (pályák) mellett 6 csoportban építgették és programozgatták robotjaikat a 2-3 fős csapatok. A teremben lévő mintegy 270 csapat látványa azonban minden eddigi hasonló élményemet felülmúlta. Ennyi tehetséges, izgatott fiatal egy helyen hatalmas tudást és alkotó energiát jelentett, amit csak az tud felfogni, aki ezt élőben is láthatta. És ez csak a WRO egyetlen kategóriája.

WRO2019 - Csillámpónik tesztelésre várnak

WRO2019 – Csillámpónik tesztelésre várnak

Feladatkiadás, majd 60 perc alkotás (építés, kábelezés és programozás), amit 30 perces tesztelés és javítgatás követ. Ezek után a versenyasztalhoz rendelt hat csapatnak 45 perce van arra, hogy a létrehozott „terméket” bemutassa. Minden pihenő nélkül indul a következő forduló. 45 perc építés, 30 perc teszt és újra 45 perc versenyzés. Egy felnőtt számára is komoly megterhelés egy ilyen munkavégzés, azonban ezek a gyerekek pörögnek, vitatkoznak, döntenek, létrehoznak és megmérettetnek. Mindezt több mint ötszáz gyerek társaságában egy elégé stresszes környezetben. Vidámság és öröm a kis arcokon, amikor a robot sikerrel teljesíti az egyes feladatokat. Taps és üdvrivalgás a többiek és a nézők részéről a sikeres menet elismerése. Egy kis perlekedés és vita, ha a robot nem egészen azt csinálta amit kellett volna. De már futnak is vissza a munkaasztalhoz. Tanakodás, döntés, alkatrészcsere és programmódosítás, majd egy újabb tesztkör. Feszített tempóban nem éppen alkotásra alkalmas környezetben. De ők rendületlenül futják a köröket. Majd a futam végén a szigorú szabályok szerinti vizsga a szúrós tekintetű bírók felügyelete mellett.

WRO2019 - Senior korcsoport (középiskolások)

WRO2019 – Senior korcsoport (középiskolások)

Az egy órás ebédidő ad némi lehetőséget a feszültségek oldására. Csacsogás a többi csapattal. Az ereklyecsere keretében begyűjtik a menőbb jelvényeket, karkötőket egyéb ajándéktárgyakat. Aztán jön a harmadik menet. Újra 45 perc építés, 30 perc teszt és 45 perc vizsga. Reggel nyolckor nyitott a rendezvénytér és délután negyed ötkor teszik a robotokat végleg karanténba. Nem irigylem, de maximálisan csodálom őket. A legkisebbek 7 évesek. Az oroszlányi pónik tízes éveik elején járnak. Olyan nyolc órás munkát „nyomtak” le, amit túl sok felnőtt sem képes ilyen szinten teljesíteni. Minden elismerésem az övéké!

De mindez csak egyik kategóriája a WRO-nak. A nap folyamán persze végigjártam a többi kategória termeit is, de ami ennek a cikknek a megírására késztetett az az OPEN kategória volt. Ez egy BNV-szerű bemutatóvásárra hasonlító része az olimpiának. A kiállító csapatok nem csak kiállítanak és bemutatnak, hanem versenyeznek is. Őket is szigorú szabályok szerint értékelik. A legkülönfélébb témában induló csapatok az élet szinte minden területére kiterjedő saját fejlesztésű projekteket állítanak ki és mutatnak be a zsűrik számára. Majd jönnek a szakmai kérdések és a szakértő válaszok. Ami a megdöbbentő mindebben, hogy itt 8-10-12, vagy 14-16-18 éves gyerekek beszélnek halál nyugodtan és félelmetes szakértelemmel, sokszor egy tanult idegen nyelven az általuk tervezett és megépített rendszerről, gyakran a szakavatott zsűri tagjait is megszorító hozzáértésről tanúbizonyságot adva.

WRO2019 - Alkalmazott robotika WRO2019 - Alkalmazott robotika
WRO2019 - Alkalmazott robotikaWRO2019 - Alkalmazott robotika
WRO2019 - Alkalmazott robotikaWRO2019 - Alkalmazott robotika
WRO2019 – Kis szakértők az OPEN kategóriában

A teljes nap alatt egyetlen gondolat motoszkált a fejemben, látva ezt a sok tehetséges és hatalmas lelkesedéssel és kreativitással megáldott gyerkőcöt. Mi itt Oroszlányon megelégszünk-e azzal, hogy büszkék vagyunk egy háromfős leánycsapatra és felkészítő tanárukra, vagy érdemben is teszünk azért, hogy egy 60-80 fős kis csapat számára megteremtünk egy olyan légkört, amelyben az érdeklődő gyerekek szabadon kiélhetik kreatív és problémamegoldó képességeiket? Létrehozunk-e egy olyan alkotó környezetet, amely szinte a végtelen lehetőségek tárházát nyújthatja az érdeklődők számára? Ha évente sok száz millió forintot áldoz a város a sportra, képes-e áldozni az ipari parki cégekkel közösen pár tíz millió forintot egy tudásközpont létrehozására és működtetésére? Egy olyan környezet kialakítására, amelyben a pedagógusok, a szakemberek, a szülők és persze a gyerekek képesek felkészíteni, megtanítani, megtanulni és alkalmazni mindazt, amit az informatika és a robotika mellett egyéb tudományok képesek számukra kínálni. Látjuk-e annak lehetőségét, hogy városunk egy ilyen területen a megye egyik vezető települése legyen?

Mint helyi képviselő szívesen szavaznék meg éves szinten 5-10 millió forintot egy ilyen tudásközpont működtetésére. Sőt mint informatikai szakember szívesen áldoznám szabadidőmet az ilyen ismeretek tanítására, szakkörök vezetésére. Érdeklődéssel várom, hogy képviselőtársaim – ha megismerkednek a lehetőséggel – miként gondolkodnak erről a kérdésről a 2020-as költségvetés összeállításakor?

Végezetül pedig köszönetet mondok a Csillámpónik csapat tagjainak, felkészítő tanáruknak és a csapattagok szüleinek, hogy egy ilyen lélekemelő és hatalmas felöltődést eredményező rendezvény részese lehettem, ha csak külső szemlélőként is. További sok sikert kívánok nekik!

Megosztás a Facebook felületén...
Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.