Közlekedésfejlesztési döntések

Az új tagokkal „frissített” Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság megtartotta alakuló ülését, ami több szempontból is kivételes volt. A bizottság életében a rendkívüli ülések nem ritkák, de, hogy mindjárt az alakuló ülés egy rendkívüli ülés legyen az még nem fordult elő. Az sem nagyon fordult még elő az önkormányzatunk életében, hogy az egyetlen napirendi pont fő előadója több ezer kilométerre legyen az ülés helyszínétől. A napirendi pont a Népekbarátsága – Irinyi tengely közlekedésfejlesztését érintette, annak is a III. és IV ütemét. A terveket készítő vállalkozás (HW-Civil Kft.) tervezője Kovács Tamás közel 10.000 km-re, Szingapúrban tartózkodott éppen az ülés időpontjában. A hatalmas távolságot a technikai hidalta át. De miről is volt szó pontosan?

Irinyi János utca közlekedésfejlesztése - #1

Irinyi János utca közlekedésfejlesztése – #1

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a bizottság elé terjesztett vázlatterveket, amelyek a Havasi utcát, az Irinyi utcát és az Óvoda közt érintik. A bizottság tagjai első lépésként megismerték a tervek készítési körülményeit, a korábban már elfogadott előzetes koncepciótervet, amelynek eredményeként született a mostani vázlatterv. A bemutató után a bizottság tagjai, az OIH Zrt. meghívott szakembere (Opsuszta Csaba) és a szakmai alpolgármester (Szabó Mihály) kérdéseket tettek fel, majd ezt követően módosítása javaslatokat fogalmaztak meg a bemutatott tervekkel kapcsolatosan.

Az eredeti vázlatterv főbb elemei

A Havasi Márton utca teljes hosszát érinti a fejlesztés. A útszakasz szélesítése és az útburkolat megújítása mellett jelentős mennyiségű parkoló kerül kiépítésre. Biztonságosabbá válik az iskola előtti ideiglenes megállás, valamint a gyors be- és kiszállás (Kiss & Go megálló). Kiépítésre kerül az iskola második gépjármű-forgalommal érintett bejáratának útszakaszt érintő bekötése, valamint áthelyezésre kerül az iskola főbejárata és a Bánki Donát utca közötti járdaszakasz. Az útszakasz iskola előtti része továbbra is egyirányú marad a Népekbarátsága utca felől a Bánki Donát utca felé.

Az Irinyi János utcában a jelenlegi pályaszerkezet és forgalmi rend megtartása mellett megújul a teljes út- és járdaszakasz. Kiépítésre kerülnek a hulladékszállítást biztosító bekötések. A parkolás rendje a korábbi lakossági egyeztetések során meghozott döntéseknek megfelelően nem lesz megváltoztatva, azaz marad a párhuzamos parkolás a menetirány szerinti jobb oldalon.

Az Irinyi János utcát érintő változás kiegészítő eleme a Fürst Sándor utcához közeli zsákutca fejlesztése. Ezen a területen a jelenlegi rendezetlen parkolás körülményeinek rendezése érdekében merőleges parkolók kialakítását javasolja a tervezet.

Végül, de nem utolsósorban az Óvoda köz fejlesztése során átépítésre kerül a Havasi Márton utca becsatlakozásának biztonságosabbá tétele miatt a bölcsőde kerítésének sarka. A területen az iskola és a bölcsőde, valamint az itt lakók számára egy 12+6 állásos parkoló lenne kialakítva. Ehhez kapcsolódóan rendezésre kerülne az Irinyi János utca két épülete között jelenleg is meglévő parkoló, némi bővítéssel.

A bizottság által elfogadott módosítási javaslatok

A Havasi utca Rákóczi út felőli részén a bizottság egyhangúlag meghozott döntése értelmében nem kerül kiépítésre az alábbi képen pirossal jelzett négy darab álláshely. A fennmaradó 3×7+3 db, azaz összesen 24 db merőleges parkoló kiépítését a bizottság támogatta, csökkentve ezáltal az iskola előtt parkoló és a biztonságot negatívan befolyásoló gépjárművek számát.

Havasi Márton utca Rákóczi út felőli része

Havasi Márton utca Rákóczi út felőli része

A bizottság javaslatára az iskola főbejáratától balra eső részen teljesen új megoldás kerül kidolgozásra. A Kiss & Go megálló áthelyeződik a főbejárat irányába, így a korábbi helyén újabb merőleges parkolók kialakítására van lehetőség. Ezen a szakaszon ebből következően meghosszabbításra kerül az áthelyezett járdaszakasz is. A Havasi utca végén ennek megfelelően a terveken szerepelő 7 parkoló további 6 parkolóval bővülhet.

Havasi Márton utca Kiss & Go megálló része

Havasi Márton utca Kiss & Go megálló része

Az Irinyi János utcát érintő fejlesztésnél csak a zsákutcában létesítendő parkoló legalább két álláshellyel való bővítését javasolta a bizottság, amelyet egy előzetes vizsgálat kell, hogy megelőzzön az elhelyezést érintően.

Irinyi utcai zsákutca parkolófejlesztése

Irinyi utcai zsákutca parkolófejlesztése

A területen korábban tervezett parkolólétesítés során a Bánki Donát utca és Irinyi János utcai lakók részvételével lezajlott lakossági fórumon komoly ellentét alakult ki a két utca lakói között. Az akkori véleményeknek megfelelően került kidolgozásra az Óvoda köz parkolása. Azonban a város egyéb területein meghiúsult javaslatok lakossági elvetése miatt a bizottság a zöld környezetet kevésbé érintő megoldás kidolgozására is javaslatot tett. A ténylegesen kidolgozandó megoldásról az Irinyi János utca 4-5-6 társasház-közösség lakói dönthetnek. A bizottság tagjai az első megoldás kidolgozását javasolják, azonban amennyiben a lakók ezt elvetik, akkor a második megoldás kerül kidolgozásra.

Óvodaköz eredeti parkolófejlesztése

Óvodaköz eredeti parkolófejlesztése

Óvoda köz alternatív fejlesztési javaslata

Óvoda köz alternatív fejlesztési javaslata

A jövőheti, véglegesítéshez szükséges területbejárás és pályaszerkezeti mintavételezést követően elkészülhetnek a végleges tervek. Ezek alapján pedig elkészülhetnek a tervezői költségbecslések a három területre. Remélem, hogy ennek megfelelően a 2020 évi költségvetésben már szerepelhet a teljes III. és IV. ütem, vagy annak egy-két eleme. Erre a kérdésre majd 2020. februárjában, a költségvetés elfogadásakor kerülhet pont.

Megosztás a Facebook felületén...
A bejegyzés kategóriája: Bizottság, Közlekedésfejlesztés, Lakosság, Település
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.