Eddigi pályafutásom során sose kerültem még olyan helyzetbe, amibe 8-10 hónappal ezelőtt navigáltam önmagam. Életem során mindig egy szűk kör (tanáraim, mestereim, vezetőim, kollégáim, ismerőseim, barátaim, családtagjaim) előtt mérettettem meg. Ők vizsgálták felkészültségemet, kitartásomat, elhivatottságomat, emberségemet, segítőkészségemet, tisztességemet. Szűk körben döntöttek előmenetelemről. Négyszemközti beszélgetésekben kérték segítségemet, vagy bízták rám titkaikat. De ez most valami más. Most egy 20 ezres város egy nyolcadának, azaz kétezer-ötszáz embernek kellene úgy ismernie, hogy érdemben dönthessenek rólam.
A képviselet szerintem fontos dolog. Úgy érzem, hogy most 50 évesen értem meg erre a feladatra. Megvan a felkészültségem, vannak tapasztalataim, van erőm a feladat elvégzéséhez. De ismernek-e annyira az emberek, hogy valóban döntés legyen amikor támogatnak, vagy elleneznek azon a bizonyos napon? Eddigi életem során még soha nem kellett olyan mélyen elgondolkodnom ezen, mint a napokban. Számomra is érdekes volt felidéznem életem történéseit annak érdekében, hogy önmagam és mások számára is nyitott könyv lehessek. Mert e-nélkül szerintem nincs értelme kiállni és a megmérettetést vállalni.
Akkor lássuk ki is vagyok én!?
Szüleim a viharsarok (Békés megye) egy nagyközségéből Mezőberényből származnak. Apám (Sólyom Márton) az oroszlányi bányáknál volt vájár, majd gépkocsivezető. Éppen a minap tudtam meg aláírásgyűjtés során, hogy milyen jó szakinak számított az öregem. Nekem már csak a sofőr évei maradtak meg. A millió kilométeres balesetmentes kitüntetések a lépcsőházfeljáró falán. Anyám irodai alkalmazottként a bánya dolgozóinak nyilvántartását végezte. Tőlük örököltem az egyenességemet, a kitartásomat. Apámtól a munkabírást és a kitartást, anyámtól a szeretetet és a reményt, valamint az önállóság fontosságát kaptam ajándékba. A gyerekkori nyarakat nagyszüleimnél töltöttem szinte minden nyáron. Nagyapám a szocializmusban is maszek volt, talán tőle ragadt rám a vállalkozás fontossága.
Az általános iskolában a szokásos dolgok történtek velem. Kisdobos, majd úttörő. Az őrs képzett mókamestere. A dalok, a zene, a tréfák, a versenyek mindig fontosak voltak számomra. A közösségi feladatokért sohasem tülekedtem, de valahogy mindig megtaláltak. Valahogy a felső tagozat hozta, hogy nagyon zavart ha gyengébbeket bántották. Ezt ma sem tudom elviselni. Szinte azonnal sündisznó leszek, ha ilyet tapasztalok.
A középiskola életem egyik legszebb korszaka. Fantasztikus tanárok, kitűnő szakemberek és igaz emberek vettek körül a tatabányai Gépészeti és Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában. Formálódó egyéniségem számomra a „csöves” és „hippy” életérzést hozta. Rock, blues, punk – még ma is dübörögnie, búgnia kell valaminek a fülembe, ha tényleg ki akarok kapcsolni. Földes László (ma is nagy kedvenc), Doors, Led Zeppelin, Deep Purple, Uriah Heep a nagy kedvencek. Ma sem csillapodik ez a szomjúság. Népzene, komolyzene, könnyűzene szinte mindegy csak autentikus legyen. Szabó János osztályfőnök, matematika és fizika tanár, akinek sohasem fogom tudni meghálálni megértését és életemet meghatározó döntését. Miatta lettem tanár. Kovács Béla tanár úr, aki első minta volt előttem a széles látókörű szakemberről. Talán tőle vettem át a műszaki tanárságom attitűdjeit. Szakmaiság, sokrétűség, szigor és igazságosság.
A főiskola szerintem minden fiatal számára fontos tapasztalat kellene, hogy legyen. Nekem ez Budapesten adatott meg. Nem szerettem a várost, a „pestieket”, de a szolgáltatások ma is hiányoznak. Mozik, színházak, koncertek. Klassz kolesztársak, az éjszakákba nyúló tanulások, rajzok kimerülésig. Majd a vizsgák és ZH-k után a lazulás. Készülődés a szakestekre, amely a világ legnagyobb közösségi bulija, amit az iskolákban kitaláltak. Itt szoktam rá a sörre. Körtvélyesi Géza tanár úr, aki minden idők legnagyobb pedagógusa a szememben. Igazi jó értelembe vett polihisztor. Megjelenés, tudás, egyszerűség és a mesteri módon művelt irónia. Egy igazi gentleman. Itt fertőzött meg a számítástechnika.
A hadsereg kétszer szólt bele az életembe. Először a főiskola előtt egy év Cegléden – szép város volt. Akkor szükséges rossznak éreztem. Másodszor a főiskola után fél évre Győrben – klassz volt. Ma (az idő távolából) úgy érzem, hogy kell az, hogy egy férfiember, ha más formában nem is, de legalább így, katonaviselt legyen. Engedelmesség, türelem, elfogadás és a dafke. Ha azt nézem, hogy megtanultam rádiózni, harcászati eszközökkel bánni, hogy itt voltam először vezető beosztásban, hogy olyan katonatársakkal voltam együtt, akik az ország minden részéből jöttek, akkor azt mondom, megérte. Lefokozás, laktanyafogság mert jó volt a buli és voltak akik elfáradtak, és te voltál a rangidős? – hát ez van. Győr már egészen másról szólt. Ez már inkább üdülés volt, mint kemény próba.
1987-ben frissdiplomás gépészmérnök, műszaki tanárként számítógép-programozó munkakörben kezdtem a bányánál. Klassz csapat és egy újabb nagy ember Óvári László, mentorom és mesterem. Neki köszönhetem, hogy úgy látom a számítástechnikát és az informatikát ahogy. Hogy számomra nem szakma, hanem életforma. Bárhol vagyok az tuti, hogy 2 méteres körben legalább egy darab számítógép van a környezetemben. IBM PC, Arcnet hálózat, vezetői információs rendszer fejlesztése. Kéménczi István és Manner Pál, akiktől a rendszerszervezés alapjait tanulhattam. Ők voltak az elsők, akik a gazdasági szak felé terelgettek. Sikerült rendesen megfertőződnöm. Talán nekik köszönhetem, hogy közgazdasági szakmérnök diplomám is lett. Dévényi Zsolt, aki szerint egy nyelv nem nyelv. Programozni akkor tudsz, ha megy a gépi kód, az assembly és négy öt magas szintű programnyelv. Jelentem megvannak! Ami fáj, hogy előbb csábítottak az erőműbe, mintsem vállalkozásba mehettem volna a fiúkkal együtt.
A diploma mellé járt egy társ is (Járóka Mária). Ma is nyiszáljuk egymás idegeit. Immár több mint 25 éve. Nagyon tud hiányozni, ha nincs mellettem. Szükségem van rá. Mint minden házasságban a mienkben is minden apróság körül viták kerekednek. De a nagy dolgok simán, viták nélkül mennek át. Most lesz gyerek, itt veszünk lakást, ezt a kocsit vesszük meg. Életünk értelmére (Viktória) csak három évet kellett várni. Akkor már nagyon hiányzott egy gyerek az életünkből. Azóta felnőtt, ma 24 éves és a műszaki diploma MSc fokozatáért „küzd” az Óbudai Egyetemen. Időközben egy kedves ismerősünknek (Greguss András) köszönhetően a család tagja lett két lelenc cirmos. Egyikük (Alice) sajnos tavaly elment. De a főnök, a kandúr (Berlioz) még velünk van. Igazi egyéniség. Egymás között csak grófúrnak nevezzük. Mellette meg lehet tanulni, hogy mi a fontos, és hogy ki dirigál. Komoly személyiségfejlesztő egy igazi cirmix. Ő pedig profi ebben!
1990-ben kerültem az erőműbe, mint fejlesztési szakember. A légkondicionált iroda után a szénporos iroda következett. Anyaggazdálkodási rendszer bevezetése, számítógépes hálózat építése és persze a műszaki kollégák. Villamos, gépész, vegyész és közgazdász. Volt hova felnőni. Gruber János – hol főnök, hol beosztott, de igazi kolléga. Miatta mentem az erőműbe. Ma is hiányzik. Cserhalmi László – az örök morgolódó. Neki köszönhetem, hogy az irányítástechnikai szakemberek szívesen fogadtak maguk közé. Az FMBK szellemi atyja, ami lehetővé tette annak a 15-20 fiatal műszaki szakembernek, hogy átlássanak a szitán és lefüleljék az idősebb kollégák „ármánykodásait”. 3-4 éven keresztül minden hónap fizetés utáni első péntekén beszélgetés valamelyik becsületsüllyesztőben. Nagyon-nagyon hiányoznak azok az arcok és gondolatok. Fantasztikus szellemi tőke volt jelen ezeken a bulikon. Persze a sör is fogyott rendesen.
1994-től Oroszlányról Tatabányára kerültem az Energetikai Kft-be. Első női főnököm. Két kollégával a nulláról építettük ki az új cég teljes informatikai rendszerét három hónap alatt. Eszközök beszerzése, hálózat építése, rendszerek telepítése, hálózati szolgáltatások kiépítése, rendszerfelügyelet kialakítása. Strapás volt, de csodálatos szakmai kihívás. Kocsán Kornália és Friebert Róbert – a két gazdasági guru. Mellettük tanultam meg igazán a rapid problémamegoldás fogalmát. Fantasztikus szakemberek pörgős aggyal és hatalmas kreativitással, iszonyatos munkabírással. Szám Róbert – a közösség igazi kovácsa, igazgató. Tőle tanultam meg, hogy milyen egy igazi közösségi ember. Neki sikerült, ami sok mindenkinek nem. Egy ellenséges környezetben kevesebb mint fél év alatt közösséget épített. Közösséget, amely hatékonyan teljesített, nagy vitákban alakította ki döntéseit és önfeledten volt képes szórakozni, miközben megismerték egymás hagyományait, szokásait.
2001-ben Takács Károly miatt távozom az energiaszektorból. Kezdődik a vállalkozás rögös útja. De csak egy évig. Ekkor kérnek fel arra, hogy tanítsak az Eötvös Lóránd Műszaki Középiskolában. Kezdetben csak óraadó, de 2002/2003-as tanévtől főállású tanárként informatika és ehhez kapcsolódó tantárgyak a mérnökasszisztens szakon. Varga István – az igazi vezető! Nem főnök! – VEZETŐ! Csupa nagy betűkkel. Cigi-füstös beszélgetések a dohányzóban (pedig nem is dohányzok). Bármit megér, mert élvezettel hallgatom a nagyokat. Varga–Barakka–Székely igazi élő történelemkönyvek. Ma is nagyon hiányolom ezeket az 5-10 perceket, vagy az iskolai rendezvények utáni nagy meséléseket.
1994-ban kerültem először a politika közelébe. Fiatal értelmiségiként az akkori fiatal városvezetőkkel voltam baráti viszonyban. Modrián Vilmos, Sunyovszki Károly győzködtek, hogy induljak el a Fidesz támogatásával. Az a Fidesz valami teljesen más volt. Fiatalok, agilisek, egészséges gondolatok. Mára már ők is kikoptak a helyi politikából. Egyszer meg kellene kérdeznem miért!
Aztán évekig semmi. Majd beszélgetés azokkal, akik még hiszik, hogy lehet értelmesen is politizálni. Mindig is zavartak a pártok. Soha nem voltam semmilyen politikai vagy politikainak tűnő szervezet tagja. 40 évesen az embernek azonban már vannak érzései, gondolatai, tapasztalatai. Jók és rosszak is. Bizonyíthatott, letehetett dolgokat az asztalra, így másoknak is vannak gondolatai vele kapcsolatosan. Aztán komolyabb kapcsolat kialakulása valaki olyasvalakivel, akinek „látszólagos” dolgaival sok bajom volt (Székely Antal). Kolléga, így sokat beszélgetünk. Tisztul a kép. Előkerülnek gondolatok, sokat vitatkozunk. Nagyon másként látunk dolgokat, de van értelme a vitáknak. A sok együtt töltött idő és vita eredményeként jön az együttgondolkodás. Jönnek az ötletek, várják a véleményt. Nem minden megy át, de hát ez van. Kívülről könnyű „ugatni”, és nincs is sok felelősség miatta. Jön a felismerés, hogy ha változtatni akarsz, akkor mélyebbre kell merülni. Nem is kellet sokat gondolkodni miért éppen ennek a csapatnak a meze került rám.
Sok választás nem volt. A liberalizmus alapgondolata fontos és kihagyhatatlan. A szociáldemokrácia, a társadalmi felelősség szintén alapértékek. Országos szinten vannak problémák (de hol nincsenek, éppen ezzel voltak problémáim a pártagság miatt), de helyi szinten már jól ismert emberek határozzák meg a tartalmat. Két polgármester, kreatív cégvezető, régi motorosok. Örömmel fogadnak, így leszek az MSZP tagja. Ettől kezdve gyorsan mennek a történések. Bent vagy, hatékonyabbak az üzenetek. Hallanak a tagok, látják, érzik mit akarsz, és már vezetőségi taggá is választanak. Fontos szempont, hogy akkor léptem be a pártba, amikor lefelé kezdett menni a szekér. A társadalmi folyamatok ma olyanok, hogy azóta is ez a tendencia. Most ilyen idők vannak. Most a telhetetlenek, a mindenáron érvényesülni akaróké a világ. Újra a talpnyalók és csinovnyikok országa lettünk. Volt már ilyen! Nem ez az első ciklusa ennek a módinak. De kellenek az értelmesen gondolkodók, másokért tenni akarok, akik védelmezik a legfontosabbat, a demokratikus jogállamot és a szabadságot. Ma ez a feladat!
És én éppen ezért vagyok most itt. Október 12-én a döntés az Önöké, ha úgy gondolják, kérem Önöket, hogy támogassanak szavazatukkal ennek a szép és fontos feladatnak a megoldásában. És ne feledjék, ha nem Önök döntenek a sorsukról, akkor mások fogják megtenni. Az meg nem biztos, hogy tetszeni fog Önöknek!
