Búcsú a …

Az irodalomban, vagy filmművészetben járatosabbak gondolom kapásból vágják rá a befejezést „… fegyverektől”, – Hemingway önéletrajzi ihletésű első világháborús regénye, vagy az abból készült film alapján. Ha annál az alapgondolatnál maradunk, hogy a politika különféle ideológia értékek megjelenítése a mindennapi életben, amely sajnos nem nélkülözi a kisebb, nagyobb csatákat, akkor akár ennél a befejezésnél is maradhatnánk.

Én azonban most egy másik dologtól búcsúzom. Hónapra pontosan 8 évvel ezelőtt vállaltam el először a város önkormányzati szervezetei közül a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság vezetését, az akkor még a szociáldemokrácia alapjait képviselő 100%-ban MSZP-s vezetésű képviselő-testület munkáját segítendő. Nem mondom, hogy abban a ciklusban minden simán és zökkenőmentesen ment, mert akkor is voltak belső viták, de akkor sikerült egyensúlyt találnom a belső értékrendem és a körülöttem lévő valóság közötti különbségek között, így a ciklus végéig maradtam bizottsági elnök.

Sólyom Jöran, Szanyi Gábor képviselők

Sólyom Jöran és Szanyi Gábor képviselők

A jelenlegi ciklus merőben más alapokkal kezdett el működni. Az „összellenzéki” indulás már akkor jelezte, hogy sokkal komolyabb egyeztetésekre és vizsgálódásokra lesz majd szükség a harmonikus működéshez. Hiszen az MSZP, a DK és a Jobbik politikai pártok képviselőinek, valamint egy frissen verbuválódó civilszervezet potentátjainak kell majd a jövőben egyeztetnie a város vezetésével kapcsolatos feladatokat. Ez lássuk be alapjaiban is más működési környezetet jelent, mintha egyetlen erkölcsi és politikai értékrend van jelen a döntéshozó testületben.

A helyzetet tovább fokozta a világjárvány „réme”. A jogos, vagy bizonyos érdekek mentén politikailag létrehozott új élettér az önkormányzatokat és azok szervezeteit sem hagyta érintetlenül. Felfüggesztett testületi és bizottsági munka, egyeduralmi döntési jogkörök állami, megyei és önkormányzati szinten. Csak a hatalommal felruházott első számú politikai vezetők önmérsékletének és demokráciaértelmezésének kérdése volt, hogy egy ilyen helyzetben miként működteti a személyes jelenlétet megtiltó környezetben saját szervezetét. Meglátásom, annak ellenére, hogy minden technikai eszköz a rendelkezésre állt a további együttműködésen alapuló irányításhoz és döntéshozatalhoz szinte egyetlen városvezetőnek sem sikerült „jó megoldást” alkalmaznia a demokratikus folyamatok hatékony továbbműködtetését illetően. Ilyen előzmények után kezdtük újra – a tiltások feloldása után – 2021. nyarán a testületi munkát.

Az év végén újabb események borzolták amúgy sem visszasimult idegeinket. Ugyanis a 2022. áprilisára tervezett országgyűlési választásokra készülődve az ellenzéki pártok az egyetlen hatékony megoldás mellett döntöttek, mégpedig, hogy szövetségben indulnak az uralmon lévő szerveződéssel szemben. Az előválasztások kisebb, nagyobb összezördüléssel eredményesen lebonyolódtak, de ahelyett, hogy megnyugvást hozott volna a folyamatban résztvevők és támogatóik részére, meglátásom szerint csak újabb feszültséggócok keletkeztek az amúgy sem egyszerű együttműködés rendszerében. Így jutottunk el az idei áprilisi választásokig, ami szerintem a helyi együttműködés fogatát is megrángatta egy kicsit. Ezt a választásokat követő frakcióülésünkön is érzékelni lehetett.

Egy ilyen „roppant összetett és nagyon sokszereplős” – hogy egy klasszikust idézzek – folyamat eredményeként jutottunk el a nyári szünet előtti utolsó testületi ülésünkhöz. Addig is volt már több olyan esemény, amely számomra komoly kihívás volt saját értékeimet illetően, de akkor még azzal nyugtatgattam magam, hogy az országban tapasztalható körülmények azok, amelyek nem engedik, hogy minden problémát korrekten és megfelelő mélységig elemezve alakíthassuk ki döntéseinket. Azonban májusban és júniusban olyan kardinális téma került elénk, amely számomra nagyon régóta (amióta képviselő vagyok) szívügy. Ráadásul ebben a témában kevesen vannak akik nagyobb rálátással és szakértelemmel rendelkeznek a területen nálam. Akik a téma további helyi szakavatott szakemberei a területnek, ráadásul minden esetben egyetértettek velem a kérdésben. Ez pedig nem más, mint az önkormányzati bérlakások és azok működtetése. A jelenlegi előterjesztést ugyan minimális eredményt elérve sikerült módosíttatnunk, de a legalapvetőbb problémára mégsem sikerült érdemi választ adnunk annak ellenére, hogy minden szükséges információ a kezünkben volt, ráadásul több forrásból származó adatok is igazolták felvetésünket és konkrét javaslatomat. Ennek ellenére saját frakciómban és képviselő társaimnál sem sikerült érdemi változást elérnem a kérdésben.

Ezt a testületi döntést már abszolút nem tudtam tolerálni. A korábbi általam megkérdőjelezett döntéseink miatti vívódásaimra ez a döntés tette fel a pontot. Ekkor vált egyértelművé számomra, hogy már nem vagyok képes a belső értékrendemet szinkronba hozni a külső valóság eseményeivel és nem rendelkezem a frakcióban sem azzal a támogatottsággal, amely a döntések helyes irányba fordításához szükséges. Így számomra nem maradt más, mint hogy közöljem a frakcióval, hogy a továbbiakban nem tudom és nem is kívánom ellátni az egyik – szerintem – nagyon fontos bizottság vezetését. Így a szeptemberi frakcióülésünkön szóban jeleztem lemondásomat, majd ezt követően a polgármester úrnak és a jegyző asszonynak címzett levelemben megerősítettem döntésemet.

Ennyi a száraz tény, amellyel befejezem egy számomra fontos közfeladat ellátását és a gyeplőt egy nálam talán támogatottabb politikustársamra hagyom.

Ezúton köszönöm mindenkinek (a hivatal munkatársainak, a bizottsági munka során együttműködő szervezetek vezetőinek és szakmai képviselőinek, a két ciklus alatt a bizottsági munkában személyesen is közreműködő tagoknak, valamint képviselő társaimnak), hogy segítettek elnöki feladataim hatékony végrehajtásában. Külön köszönet illeti Gyuga Mihály (FIDESZ-KDNP) ellenzéki képviselőtársamat, aki az elmúlt 8 évben annak ellenére, hogy komoly politikai ellentétek feszülnek közöttünk, végig korrekt partner maradt a bizottsági üléseken, segítve ezzel azt, hogy döntéseinket a város és lakói érdekében hozhassuk meg.

A jövőre tekintettel tájékoztatok minden érdeklődőt, hogy egyéni képviselőként továbbra is maximálisan szem előtt tartom választókerületem és az itt élők és tevékenykedők érdekeit és mindent megteszek érdekeik hatékony érvényesítése érdekében.

Kérek mindenkit döntésem szíves tudomásulvételét illetően.
Előre is köszönöm megértésüket!

Sólyom Jöran
képviselő

Fotó: Oroszlányi Médiacentrum – OVTV

Megosztás a Facebook felületén...
Kategória: Bizottság, Egyéb, Település, Testület | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.