Kortesbeszéd

Tisztelt Választópolgárok!
Kedves Oroszlányiak!

Sólyom Jöran vagyok, az MSZP–DK–Együtt választási szövetség 7. választókerületi közös képviselőjelöltje. 50 éve élek Oroszlányon, és erre büszke vagyok, mert városunk 2010-ig a megyeközpont árnyékában is dinamikusan fejlődött, elhivatott vezetőinknek köszönhetően.

Minden korábbi városvezetés függetlenül attól, hogy jobb vagy baloldali értékrendet képviselt-e, a város fejlesztését tekintette fő feladatának. Céljuk az oroszlányiak életfeltételeinek javítása volt. Ipari parkunk az országban az elsők között jött létre, amelyben ma közel tíz, nemzetközi szinten is jelentős vállalkozás működik.
Fejlesztették a közszolgáltatásokat, amelyek színvonala kiemelkedő, áruk pedig országos összevetésben is kedvező volt. Megújították a nevelés és oktatás, valamint az egészségügy intézményeit. Fejlesztették a sport-létesítményeket és közterületeket. Csak a 2006-2010 közötti ciklusban 3.000 millió Ft-tal növelték mindannyiunk közös vagyonát.

Az elmúlt négy évet azonban a mélyrepülés jellemzi. Elvették városunk modern egészségügyi központját, amelynek működtetéséhez ma is több millió Ft-t kell helyi forrásokból biztosítanunk. Eltékozolták közszolgáltatásainkat, és szinte működésképtelenné tették a városi tulajdonú vállalkozásokat.

Szó nélkül hagyták államosítani az oktatást, amely városunk jövője szempontjából a legfontosabb eszköz lenne egy hozzáértő városvezetés kezében. Pedig a jelenlegi ciklusban évente 1.000 millió Ft-tal több iparűzési adóbevétele volt a városnak – a korábbi ciklusok felelős döntéseinek köszönhetően.

Ez így nem jó!
Ez egy nagyon rossz út!
Ezen nekünk oroszlányiaknak változtatnunk kell!

Én azt akarom, hogy Oroszlányon épüljenek és legyenek felújítva utak és járdák;

  • hogy a helyi és helyközi közlekedés lehetőségei fejlődjenek;
  • hogy intézményeinket városunk javára fejlesszük és ne egy országos vízfejű hivatal embereinek javára;
  • hogy intézményeinket a városnak elkötelezett szakemberek vezessék az oroszlányiak érdekeinek megfelelően;
  • hogy ne két hét alatt, de érezhetően javuljon városunk közbiztonsága.

Azt akarom, hogy fiataljaink a városban tanulhassanak, és itt tervezhessék jövőjüket;

  • hogy Oroszlány ne egy alvó város, hanem egy pezsgő térségi és járási központ legyen, amely magához vonzza a fiatalokat, a vállalkozásokat;
  • hogy köztereinket ne leromboljuk, hanem mindannyiunk megelégedésére megújítsuk;
  • hogy találjunk egy méltó helyet, ahol senkit nem zavarva szórakozhatunk rendezvényeinken;
  • hogy közös, élhetőbb jövőnk a helyi vállalkozásokkal és civilszervezetekkel egyeztetve alakulhasson.

Én! – ilyen Oroszlányt szeretnék!
Ezért indulok el ezen a megmérettetésen!

Amennyiben Önök is úgy gondolják, hogy ebben partnerek tudnánk lenni, akkor kérem Önöket, hogy október 12-én támogassanak engem, szövetségünk jelöltjeit, és Lazók Zoltán polgármesterjelöltünket, aki vezető egyénisége ennek a szövetségnek!

Köszönöm, hogy elolvasták gondolataimat, érdeklődéssel várom észrevételeiket, javaslataikat!
A választási íven pedig keressék az alábbi emblémákat!

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.