Bemutatkozás

1963-ban születtem Oroszlányon. A főiskolás évek után itt alapítottam családot és jelenleg is itt élek. Egy leánygyermekem van, aki 2014. februárjában végzett a volt “Zrinyin”, mint BsC had- és biztonságtechnikai mérnök, jelenleg MsC egyetemi tanulmányokat folytat az Ó-budai egyetemen.

1982-ben szereztem érettségit és gépi forgácsoló (esztergályos) szakképesítést. 1987-ben Budapesten kaptam általános gépész üzemmérnöki, illetve műszaki tanári diplomát, 1997-ben pedig közgazdasági szakokleveles mérnök diplomát vállalkozási szakon. 2009-ben munka mellett végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem GTK APPI MPT tagozatán, ahol közoktatás vezető, illetve szakvizsgázott pedagógus diplomát szereztem.

1987-ben az Oroszlányi Szénbányák Vállalatnál kezdtem el dolgozni, a vállalat Számítástechnikai osztályán. 1990-ben kerültem a Vértesi Erőmű Zrt. jogelődjéhez az oroszlányi erőműbe, szoftverfejlesztési vezető munkakörbe. 1994-től a Tatabányai Energetika Kft informatikai vezetője, majd ezt követően 1998-tól a VE Zrt. informatikai fejlesztési vezetője lettem. 2002-től kezdve főállású műszaki tanárként tevékenykedem a város középfokú iskolájában, ahol informatikát, vállalkozással, munkajoggal összefüggő, valamint műszaki ismereteket oktatok.

1992 óta vagyok egyéni vállalkozó. Vállalkozásom informatikához és oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújt, kis- és középvállalkozások, magánszemélyek részére. Feleségemmel 2012-ben alapított korlátolt felelősségű társaságunkban ügyvezetői feladatokat látok el. A társaság az ingatlankezelés, illetve az informatika és az oktatás terén nyújt szolgáltatásokat.

Társadalmi megbízatásaimat 1998-tól kezdve több civilszervezetben, illetve szervezetben láttam el. Vezettem a város gazdaság- és térségfejlesztő társaságát, ahol pályázatok kezelése, vállalkozásokkal, civilszervezetekkel és a térség településeivel való kapcsolattartást és együttműködést koordináltam. Külsős tagja voltam az önkormányzat pénzügyi bizottságának. Tagja voltam a Vértesi Erőmű Zrt. felügyelő bizottságának, illetve vezetőségi tagja voltam a térség civilszervezeteit összefogó helyi egyesületnek.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.