A hatalom újabb aljasságát szeretné átvinni a magyar közszférán. Pontosabban a közszféra oktatási és nevelési intézményeinek egy részén. Az újabb agymenés a HIT (milyen leleményes rövidítés), amelyben óvodák és iskolák kötelesek kidolgozni a „rettegés helyi” szabályzatát.
Mint volt pedagógus (17 év) és katonaviselt ember, továbbá a közoktatásban elöltött időszak miatt a helyi katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában kötelezett feladat-végrehajtó, lenne pár kérdésem a témával kapcsolatosan.
Ugyan már régen volt, amikor tanárképzésben részesültem, de nem emlékszem, hogy a szakmai tárgyaim között szerepelt volna a honvédelmi ismeretek azon fejezete, amelyik a tömeges védelem és a tömegeket érintő veszélyek kezelését részletesen ismertette volna. (Bár a seregben megtanultam, hogy a vegyvédelmi felszerelés 38 C°-ban háttal állva egy atomvillanásnak minden problémát megold atomtámadás esetén.) Azt viszont tudni vélem (kicsiny lányom ilyen irányú szakmai végzettsége okán), hogy van a felsőfokú oktatásnak olyan szegmense, amely ezt, mint szakmát oktatja 3+2 év keretein belül BSc és MSc végzettség formájában.
Tényleg ezt akarjuk? Fortélyos félelem igazgat?
További problémám, hogy mint végzett és gyakorló műszaki és közgazdasági szakember tudom, a helyi, térségi, megyei, regionális és országos rendszerek szabályozott működése bizonyos szervezettségi formát és módszertant kell, hogy értelmezzen. Azaz például út- vagy épület építéssel kapcsolatos szabályokat nem biztos, hogy önkormányzati, vagy vállalkozási szinten kell szabályozni. Ugyanis abban olyan általános szabályoknak kell érvényesülni, amelyek sok esetben akár még az országos szintet is átléphetik. Lásd a környezetvédelem nagyon sok területét. Alapvetően világ, de legalább is nemzetközi szinten szabályzandók a legfontosabb kérdések.
E két kis alapgondolattal el is jutottam a témával kapcsolatos fő kérdéseimhez. Ki az az elborult elméjű idióta, aki komolyan gondolja, hogy az óvodapedagógusok és általános iskolai tanárok azok, akik egy nemzetközi szintű problémát (terrorizmus) helyi szinten kezelni képesek (ha megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot, vagy váratlan támadás kerülne elrendelésre országos szinten)? Másik hasonló problémám, hogy miben különbözik, mondjuk a kecskédi és a környei általános iskola ellátandó feladata ebben a „mindennapjainkat alapvetően meghatározó” kérdéskörben.
Érdekes kérdésnek tartom, hogy a szakképzett pedagógus alkalmatlan annak eldöntésére, hogy mit, hogyan és főleg miből oktasson, de terrortámadás esetén teljesen alkalmas a védelmi felelősség és tevékenység szabályozására. Remélem más is érzi, hogy itt valami nagyon nagy baromságot akarnak már megint a FÉLELEM nevében újabb szinten beépíteni a zsigereinkbe.
Már látom lelki szemeim előtt, amint gázálarcban, talpig vegyvédelmi felszerelésben rohangáló 4-6 évesek kicsi szívükben rettegve minden idegen miatt sírógörcstől fuldokolva menekülnek az újonnan épített bunkerekbe és halálfélelemben várják a terroristákat 5-6 óra múlva ártalmatlanító TEK hősöket. Röhej!
Tényleg ezt akarjuk? Fortélyos félelem igazgat?
Korábban minden település rendelkezett katasztrófa elhárítási tervvel, amelyben a település valamennyi fontos hatósága, szerve, vállalkozása, intézménye aktív részvétele mellett rögzítésre kerültek a felelősségi szintek, az érintett aktív tevékenységet végrehajtók, a cél érdekében igénybe vett épületek és eszközök, valamint a működtetendő eljárások. Természeti katasztrófák egy közösség életében sokkal nagyobb számban jönnek létre, ami tényleges mozgósítást és intézkedést kívánhat. De még ezekben a tervekben is voltak meglátásom szerint komoly hiányosságok, pedig a kidolgozásukban egy sor olyan szakember vett részt, akiknek mindennapi szakmai feladata ilyen jellegű feladatok, tevékenységek, személyek és eszközök szervezése és irányítása.
Nem tudom, mit gondol magáról a kormány, de ez már valóban a vétkes felelőtlenség netovábbja és a szégyenteljes gyűlölet- és félelemkeltés legalja. Az ilyen baromságok tömkelege volt az, ami miatt úgy döntöttem, hogy nem veszek tovább részt az emberek állami butításában.
Hányingerkeltő minden, amiben a jelenlegi állam megjelenik.
Nem! – nem akarom a lehetséges veszélyt bagatellizálni. Bár egyéni véleményem szerint a terrorfenyegetettség semmivel sem nagyobb, mint volt a 70’-es és 80’-as években. Amikor Európa szerte naponta gyilkoltak meg vezető politikusokat, rendőröket és bírókat. Amikor a vallási feszültségek miatt szinte mindenki veszélyben volt Európa nyugati felén. De igen is hiszek abban, amennyiben egy valós veszélyforrás veszélyeztetheti mindennapi életünket, akkor annak kezelése nem óvónénik és tanárnénik feladata, hanem olyan nem kevés állami pénzen működtetett szervezetek szakembereié, akik napi szinten képesek érdemi döntéseket hozni annak érdekében, hogy a veszélyforrás a kockázatok valós mértékének megfelelő módon kerüljön kezelésre. Az ő feladatuk (kötelességük) lenne egy olyan általános intézkedési terv kidolgozása, amely valamennyi nagy forgalmú (több száz személy egyidejű jelenléte) közterület és közösségi helyiség védelmét hivatott biztosítani. Ennek a tervnek alapján pedig a megyei katasztrófa-elhárítási szakemberek felelőssége kellene, hogy legyen a helyi (intézményi szintre lebontott) helyspecifikus kritériumok pontosítása. És szintén az ő irányításuk mellett kellene a helyi intézkedésre és eljárásra jogosult személyek oktatása a tényleges intézkedések vonatkozásában.
Ha komoly kormány lennék, akkor én biztos így járnék el! És nagyon vigyáznék arra, hogy ne a rettegés, ne a félelem vezesse lépteimet ezen a rögös úton. De nekünk sajnos ilyen kormányunk nincs! Éppen ezért a tervezett tevékenységet csak aljas és felelőtlen tettként tudom értékelni.
